2014. november 7., péntek

A legelső vlog

Eljött ennek is az ideje, kipróbáltam, milyen az, amikor egész nap vidózok, miközben a dolgaimat intézem.



Remélem tetszik, ha szeretnétek még ilyen videókat látni, akkor írjátok meg. Jó hétvégét Nektek!

2014. november 3., hétfő

2014 ősz kedvencei

Én megint csináltam egy videót. Bár még vissza kell rázódjak a műfajba és azt sem merem ígérni, hogy innentől kezdve már csak a nyugdíj választ el a youtube-tól, egyelőre nagyon szívesen csinálom. Úgy láttam, hogy Ti is nagyon örültök neki, úgyhogy fogadjátok szeretettel:



2014. október 29., szerda

Menütervezés

Megígértem, hogy megmutatom, hogyan áll nálunk össze egy heti menü, remélem örültök neki és annak is, hogy most nem írás, hanem videó született.


Lehet, hogy valami miatt a blogger nem engedi a kommentelést, úgyhogy, ha hozzászólnátok, akkor a facebookon találkozzunk!

2014. október 22., szerda

Mit keresek én a futópadon?

Ezt a mai bejegyzést azoknak írom, akik eddig nagy ívben elkerülték a futópadot, vagy esetleg nem a legoptimálisabban használták eddig.
Sziasztok, régen én is közületek való voltam, főleg azért mert megtévesztett a futópad neve, azt hittem, csak futni lehet rajta. És ahogy észreveszem, mindenki fut is rajta, boldog-boldogtalan, az is, akinek egyáltalán nem kellene.
Futni őrölt nagy divat lett, de van akinek egyszerűen nem való. Például, aki most sportol életében először, vagy mondjuk legalább 10 kilóval legalább nehezebb, mint az az esetében ideális, vagy akit netán szigorúan eltiltott az orvos a térdet terhelő mozgásoktól, amiknek a koronázatlan királya a futás.
Mivel én a fenti kategóriák közül többe is beleillek és amint kicsit próbálok futni, azonnal jelez a térdem, hogy térjek észhez, ki kellett találnom valamit, ha a futópadosok között akartam vagánykodni, márpedig hogyne akartam volna.

Utánaolvastam, nyomogattam a gombokat a futópadon és mára összeállt a tökéletes edzés, amiben egy másodpercet nem futok, mégis ugyanolyan a hatása, csak a térdfájást leszámítva.

4 lépést kell csak követni, hogy Nektek is sikerüljön:

1. lépés
Állíts össze egy lejátszási listát a kedvenc zenéidből, nem is muszáj mindegyiknek gyors számnak lennie, de klassz, ha olyan zenék, amiktől jó kedved lesz és legalább a refrént szívesen átugrálnád. Eleinte a konditerem zenéjére edzettem és sokkal jobban figyeltem az órát, mint amikor a saját zenéimet hallgatom.

2. lépés
Mérd le a lépéstempódat. Azt hiszem, ez lábhossztól függően változhat, de nem biztos, hogy igazam van, csak megfigyeltem, hogy az én langaléta virgácsaimmal még sétálok azon a tempón, amin más fut. Minden esetre keresd meg azt a sebességet, aminél minden zene-ütemre lépsz egyet. 

Nálam a 6 km/h a legtöbb számra érvényesül és jó tempó, kényelmesen, feszes tempóban tudok gyalogolni.

3. lépés
Most jön az igazi izgalom és a rengeteg állítgatás. Keresd meg azt a dőlésszöget (a másik a gomba a futópadon) amivel tudod tartani a fent kitalált tempót másfél percig, úgy, hogy a végére nagyon elfáradsz, de fél perc alatt ki tudod pihenni magad annyira, hogy újra belevágj.
Érdemes a pulzusodat is figyelni, hogy azért elég magas legyen, de a fél perc pihenő alatt vissza tudjon állni a számodra ajánlott tartományba.

Nálam ez 10-12 (fok vagy százalék, nem tudom), de biztos, hogy futógépenként és személyenként változik. Ezért is kell a sok állítgatás eleinte, de az a dolog szépsége is, mert ahogy egyre jobban megy az edzés, egyre magasabbra és magasabbra lehet állítani.

Mutatom a végső célt:


...és persze Jilliant, hogy mindenki megijedjen és azonnal menjen edzeni.

4.lépés
Másfél percig gyalogolok ezen a gyors tempón és fél percet pihenek, a futópad szélére állva. Ennyi az egész.

Sok olyan edzéstervet láttam, ahol vagy annyit kellett állítgatni gyors-lassú, meredek és lankás között, vagy olyan bonyolult volt az időt számolni, hogy nem is az edzésre figyeltem. 
Itt, ha páros számú a perc, akkor elkezdek gyalogolni, ha páratlan perc és :30 másodpercet mutat az óra, akkor félreállok, szusszanok, iszom pár korty vizet.

Van, amikor nagyon fáradtan megyek edzeni és csak 4-es sebességgel kezdek, de a jobb számoknál, pont a szám ritmusa miatt muszáj 6-oson folytatnom. Attól függően milyen jó napom van, állítgatom a dőlésszöget is.

5.lépés 
Levezetés és a bemelegítés. Az első 2 percben csak random-gyalogolok, és ugyanez vonatkozik az utolsó 2 percre is, bár azt néha inkább nevezném botladozásnak egy kiadós edzés után.

Általában 35 percet gyalogolok végig, plusz a bemelegítés és a levezetés, de nem vagyok attól sem szívbajos, ha csak 20 perc esik jól, vagy ha éppen eleső biciklistákat mutatnak az eurosporton és nézni akarom és megszalad az edzés 50-60 percig is.

A lényeg, hogy jól érzem magam közben, az edzésre tudok figyelni, nagyon egyszerű, elképesztően elfáradok tőle és a térdem mégsem fájt még soha.

Ti hogy álltok a futógéppel? A futással? És a térdetekkel? 
Vagy akár az eleső biciklistákról is írhattok, csak írjatok, mert imádom olvasni! <3

2014. október 15., szerda

Mivel takarítasz? Én a bicepszemmel!



Na jó, ez így teljesen egészében nem igaz, mert egyfelől van nálam egy rongy és sokkal inkább a vállamnak van izomláza, de a bicepsz elég vicces szó és a hosszú hallgatás után rá kell hajtanom a frappáns címekre, hogy visszacsalogassalak Titeket.
De több túlzás nincs ebben a bejegyzésben, cserkészbecsszópinkypromise.
Nem használok sok vegyszert itthon, de nem is vagyok az a magamnakfőzömaszappant típus se, egy egészséges középutat próbálok tartani, de a héten mozdultam egy nagyot öko irányban
Mint minden nagy felfedezés, ez is a lustaságomból eredt. Történt ugyanis, hogy a teraszajtón megláttam egy foltot, amikor a száraz rongyokat hoztam be a napról és nem akartam elmenni a tőlem legalább 6 lépésnyire lévő ablaktisztító folyadékért, úgyhogy nekiestem a száraz mikroszálas ronggyal. 
Elképesztő erejű takarítás-flow sodort magával és meg sem álltam, amíg az egész teraszajtó nem ragyogott.
Nem hittem a szememnek, ez az ajtó, ami mindig piszkos, mert a hülye "kilátunk, de nem látnak be" bevonata van és az egyébként is rettenetes domborodásai miatt még sose tudtam csíkmentesen letörölni.
Nem bírtam magammal és sorra állítottam az akadályokat a rongy elé: fürdőszobatükör, vízköves csap, ablakpucolás...
Nyilván mindegyiket megugrotta. 
Dokumentálni nem tudtam, mert olyan tempóban pucoltam mindent, hogy eszembe se jutott semmi más és úgyis photoshop trükknek tűnne. De majd levetkőzöm az évek alatt kialakult kameraszégyenlősségemet és megmutatom élőben milyen. Mit szóltok?

Ami a legjobb a száraz ronggyal takarításban: 
  • sokkal olcsóbb, hiszen nem használok semmilyen tisztítószert és a legolcsóbb mikroszálas kendő is megfelel
  • nincsenek csíkok
  • nem kell gumikesztyűt húzni (már ez önmagában is mindent elsöprő érv)


Ami nem a legszuperebb: 
  • ha annyira ész nélkül nekiesel minden felületnek a lakásban, másnap nagyon megérzed, ugyanis tényleg egy kicsit neki kell menni és izmozni
Ti mivel takarítotok? 
Egy ilyen kérdésre Ti is gyakran válaszoljátok azt, hogy mivel koszos a lakás? 
Én szinte mindig és ezzel az őőőrültbe tudom kergetni a férjemet, viszont a múlt héten kiderült, hogy a nagypapám kedvenc tréfája volt ez, úgyhogy most büszkén bosszantom!

2014. október 1., szerda

Arcápolás 2014 ősz


Hát jó reggelt drágáim, ígéret szép szó alapon, még félálomban ülök a gép előtt és írok Nektek. 
Mindenek előtt el kell mondjam, hogy nagyon meghatódtam tegnap este, ugyanis az instagram folyamatosan pittyegett. Pedig tényleg azt hittem, hogy ez a vonat már elment. Elment, mert az elmúlt egy év semmilyen szempontból nem volt alkalmas a blogolásra, de folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy még nem végeztünk, csak egy kis idő kell, hogy újra a régi lelkesedéssel írjak Nektek. Ez az idő tegnap este lejárt, hála Nektek, úgyhogy nem is húzom tovább, inkább írok.

A témaválasztásnak is megvan az oka, 30 év után először elmentem kozmetikushoz, hogy nézze meg mi van az arcommal. (Igen, 30. Igen, először.)
Azt mondta, hogy minden csodálatos, nagyon jó állapotban van a bőröm. 
Nyilván első sorban a szüleimnek tartozom ezért hálával, de állítólag az is közrejátszik, hogy én mit teszek érte, itt most inkább erről írnék (de ha valakit a szüleim érdekelnek, róluk is szívesen mesélek).

A bőröm hajlamos a vízhiányra és a T-vonalban a zsírosodásra, illetve rendkívül érzékeny és az árnyalatát tekintve Malacka színű. Ha ezek közül bármivel tudtok azonosulni, akkor íme a lista, ami miatt mostanában nagyon szeretem az arcbőröm.

1. ÉLETMÓD

Első és legfontosabb pont, a helyes életmód. 
Biztosan nem én vagyok a legalkalmasabb ember arra, hogy erről prédikáljak, de szerintem az átlaghoz képest elég egészségesen élek. Az elmúlt években kb.5 alkalommal ittam alkoholt (egyszerűen nem szeretem az ízét és már nem bírom úgy, mint a 20-as éveimben! :) Idejét se tudom mikor cigiztem utoljára.
Igyekszem eleget inni (bár ez még mindig nagyon nehezen megy) és az étkezéseim 70-80%-a is egészséges étel (a többiről mélyen hallgatok).
Úgyhogy ami a szervezetembe kerül, az segít, hogy a bőröm is rendben legyen, node nézzük azt, amivel kívülről segítek rá erre a közel ideális állapotra.

2. KÓKUSZZSÍR

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a legjobb dolog, amit az ember tehet magával, az a kókuszzsír minden formájú felhasználása.
Talán szebb csomagolás kellene neki, vagy igazi kókusz illat, vagy lehetne drágább, hogy mindenki használja? Nem tudom, a lényeg az, hogy tökéletes mindenre! Tényleg mindenre! Nyikorgó ajtó, száraz bőr, hajpakolás, rántott csirke és még sorolhatnám.
Sminkelés előtt szoktam használni egy mogyorónyi darabot és hagyom, hogy az arcom beigya, egy papírzsebkendővel leitatom, amit nem szív be a bőröm és így a tökéletes alapot kapom meg amire élmény alapozót felvinni.
Aki azt gondolná, hogy a kókuszzsír csak a szárazságra jó, nagyon téved. Fél éve valami miatt kijött rajtam pár akné (már ha ez a magyar neve) a pattanások leggonoszabbika. Kínomban bekentem kókuszzsírral, és másnapra halványultak, nem fájtak és pár nap alatt minden heg nélkül meggyógyultak.
A lényeg: azonnal irány kókuszzsírt venni, bármilyen bio boltba, vagy a Tescoba, az olajoknál ott lapul egy igazi kincs!

3. WELEDA SKIN FOOD

Jogos a kérdés, hogyha a kókusz olyan csodás, miért használok mást is?! Az oka egyszerű: lustaság!!
Esténként van, hogy nem kelek fel már az ágyból a fürdőben pacsmagolni, viszont az éjjeli szekrényemig még hajlandó vagyok elnyúlni, ahol már a második tubus Skin Food hever. 
Jöjjön minden, amit tudok róla:

Fellelhető: drogériákban, én a Müllerben vettem
Ár: 2-3000 ft között 75 ml, ami legalább egy hónapra elég, ha arcra, kézre, lábfejre használod minden nap
Állag: elképesztően tömör, kenőcs, nem is krém. Nagyon nagyon nagyon gazdag krém, van, akinek ez szokatlan lehet, engem kicsit sem zavar. Az egész arcra elég egy borsónyi.
Illat: nagyon intenzív citrusos és gyógynövényes, nem kellemetlen, de erős. Én imádom, de biztos valakit zavarna.
Összetevők: részletesen rajta van a dobozon, de semmi olyat nem találtam, ami ijesztő lenne. Natúrkozmetikum, köszönjük szépen.
Csomagolás: A képen látható dobozban találjátok, amúgy egy fém tubus, semmi extra, de a célnak tökéletesen megfelel.
Szubjektív vélemény: soha semmilyen más krémet nem szeretnék használni, minden eddigit magasan ver. Szoktam sminkelés előtt is használni, nagyon jól lehet rádolgozni.

4. BODY SHOP TEA TREE CONCEALER 01 szín

Régen használtam tonikot az arcomra, soha annyit nem szenvedtem a bőrömmel, mint akkoriban. Mostanában, ha előbújik pár pattanás, havonta max.4, azokra azonnal ráuszítom ezt a csodafegyvert és másnapra, de legrosszabb esetben harmadnapra már nyoma sincs.

Fellelhető: The Body Shop (a webshopban nem találom, de pár hónapja vettem az egyik boltban, ha esetleg már elfogyott, más teafaolajos készítmények még vannak és azok is tökéletesek)
Ár: nem tudtam pontosan megnézni, de 3000 ft alatt van.
Állag: mint egy krémes korrektor
Illat: púder és kicsit mentolos (vagy teafás?) de nagyon enyhe
Szín: én a legvilágosabb színt választottam, de kicsit sötét, de el lehet dolgozni, hogy ne legyen feltűnő. Nagyon jó benne, hogy amikor nem sminkként, hanem gyógyulásra használom, akkor is vállalhatóbbá teszi az arcomat.
Fedés: ha dönteni kell, hogy mint pattanás leszárító, vagy korrektor szeretem jobban, akkor az előbbit választanám, nem teljesen tökéletes a fedése és nem is legtartósabb korrektorom, de tegyük hozzá, hogy az átlagnál sokkal jobb és neki köszönhetően, csak 1 napig kell korrektorként használni.
Szubjektív vélemény: Nagyon szeretem, ha elfogy, újra megveszem, de ki fogom próbálni az ecsetelőt és összehasonlítom őket.

5. L'ORÉAL NUDE MAGIQUE BLUR CREAM Medium to dark skin

Fellelhető: drogériák, L'ORÉAL állvány
Ár: 2-3000 Ft nem tudtam, hogy blogolni fogok róla, úgyhogy gyorsan el is felejtettem
Állag: eleinte kicsit bizarr (nem tudom szebben mondani, grízes), de felkenve a mennyország 
Illat: semmi de semmi
Szín: 2 színben kapható, nagyon kérem írja meg, aki a világosabb árnyalatot választotta!!
Fedés: nagyon enyhe, de valahogy mégis egységesebb lesz tőle az arcszín, ezért olyan, mintha nem is lenne rajtunk, csak csodaszép lenne a bőrünk.
Szubjektív vélemény: 
Nagyon kíváncsi voltam erre a krémre, mert több helyen is azt olvastam, hogy a Benefit Porefessional olcsóbb verziója (jaj, hogy én hogy imádom a drága jó dolgok olcsó, ugyanolyan jó verzióit), hogy ez a tökéletes primer, vagy akár az igazi, "ki se vagyok sminkelve, csak ragyog a bőröm" alapozó. Bingo!
Használtam már a L'ORÉAL másik Nude Magique termékét, a BB krémet, amiről nagyon vegyesek a vélemények, én speciel annyira szerettem, hogy abban mentem férjhez. 
(Igen, narancssárgás a színe, főleg, ha nem vadiúj, önmagában nem marad fenn az arcon, hanem mindenhova kenődik, de az én malackaszín bőrömnek nagyon jót tett ennyi narancs szín, isteni az állaga, pont eleget fed (legalábbis az én bőrömnek elég) és könyörgöm fehérből bőrszínűre vált a krém amint felkenem, mi ez, ha nem varázslat!)
Node most maradjunk a Blur cream-nél.
Amit mondanak róla, az mind igaz.
Nagyon szépen eltünteti a pórusokat, csodálatos smink alap és pont úgy néz ki az arcom tőle, ahogy szeretném, hogy kinézzen nélküle.
Amit nem mondanak róla, hogy nagyon sokat kell belőle használni, legalábbis a többi alapozó, primer, BB,CC,ZSZS krémemhez képest. Hogy a 2 színt, amiben lehet kapni (light to medium és medium to dark) elég fura színspektrumon lőtték be, merthogy még én is a medium to dark-ot választottam.
Illetve, amire mindenkinek fel kell hívjam a figyelmét, hogy annyira, de annyira selymes lesz tőle a bőröd, hogy fél perc alatt az egészet lesimogatod a fejedről és vezetés közben a férjedet azzal fogod zaklatni, hogy "fogd meg az arcom, fogd meg az arcom, olyan puhiiiii".
Ha ezekkel együtt tudsz élni, akkor ez a krém tökéletes választás a "nem smink-smink" napokra, vagy az igazi smink alá.

6. BOURJOIS CC CREAM 32 light beige

Pár hete rászántam az időt és elmentem alapozót vadászni. Hosszú kutatás előzte meg az utamat, összegyűjtöttem a legtöbbre tartott drogériás alapozókat és végigpróbáltam őket.
A versenyben voltak a BOURJOIS healthy mix alapozói, a Rimmel és a L'ORÉAL 2 alapozója, de ez a krém nyert. Többek között azért, mert ez az árnyalat passzolt a leginkább hozzám és a Rimmel állványnál pakolászott az az eladó, aki győzködött, hogy a kézfejemen próbáljam ki a színeket. Inkább nem mondtam neki, hogy nem ott szeretném hordani, úgyhogy kerültem őt a Rimmel kárára, na majd legközelebb.

Fellelhető: Müller, Douglas és lehet, hogy máshol is
Ár: 3500 Ft
Állag: abszolút alapozó állag, nagyon jól kenhető, de nem folyik
Illat: púderes, virágos, talán kicsit mandulás is
Szín: meglepően sok árnyalatban kapható és én megint nem a legvilágosabbat választottam (yesss!)
Fedés: nagyon jó, alapozók között is a jobbak közé sorolnám.
Szubjektív vélemény: Ahogy a csomagoláson is látszik, 3 pigment korrigálja a színeket, méghozzá tökéletesen. Egyszerűen egy teljesen homogén alap lesz a bőrünkből, ami egyfelől csodálatos, másfelől, főleg a fakó bőrűek a zöld szín miatt sápadtnak fognak tűnni, úgyhogy, akinek nincsen ideje, vagy nem tud/szeret kontúrozni, bronzosítani, pirosítani, az ne ezt a krémet válassza, mert ez nem krém, hanem alapozó, ami mindent eltűntet, ami alatta volt, úgyhogy ha szeretnénk életet vinni az arcunkba, akkor azt külön kell megtennünk. Abszolút nem negatív tulajdonság ez, de biztos, hogy aki készületlenül fut bele, az meglepődik és lehet, hogy a krémet hibáztatja, pedig csak egy dologról tehet, hogy megtévesztő a neve. Nem könnyed kis krém, hanem elég komoly alapozó a jobbik fajtából.

7. MICELLÁS VÍZ

A képen a sublime soft látható, de az az igazság, hogy most csak azért vettem ezt, mert nagyon le volt értékelve a Tescoban. A Bioderma és a Garnier micellás vizeit is használtam és újravettem már, mindegyiket imádom.
Az elmúlt több, mint 2 évben már csak ezzel mosom le a sminkemet és más arctisztítót se használok, nem is érzem a szükségét, abszolút tisztának érzem a bőrömet ennyitől is.

A végére értünk, egy ideje ez kerül az arcomra és egy jódarabig nem tervezek semmilyen változtatást.

Ti mit használtok? Van, amink ugyanolyan? Vagy van, amiről nagyon más a véleményetek? 
Ha azt mondanám, hogy lesz következő poszt is, mit szeretnétek, miről szóljon?

2014. július 9., szerda

Harry Potter folytatás

Szerintem sokan elhuncutkodtak a gondolattal, hogy milyen jó lenne egy újabb Harry Potter könyv, ha az nem is, de egy rövid írás megszületett és angolul itt olvashatjátok.
Kint esik az eső és én kicsit betegeskedem, az időzítés tökéletes. Úgyhogy megyek is és olvasok. Harry Pottert. Vadiújat. Hurrá.