2012. november 7., szerda

Szakértő a blogon

A bloggal kapcsolatban az egyik legnagyobb aggályom, hogy olyan dolgokról írok, amiből nincsen végzettségem, csak saját tapasztalatom. Amíg ez egy fuga-pucolásnál éppen elég, addig komolyabb témákban, mint a helyes testmozgás mindig félve nyilatkoztam.
El tudjátok képzelni, hogy ezek után mennyire örültem annak a levélnek, amiben Noémi felajánlotta, hogy segít nekem megválaszolni az ilyen kérdéseket és tanácsokat is ad nekünk?!
Természetesen azonnal igent mondtam, úgyhogy fogadjátok szeretettel, ő az Otthonka blog első hivatalos szakértője: 

Máté Noémi
 

Át is adom a szót, Noémi, mesélj magadról:

Ha a kezdetektől szeretném bemutatni utamat az edzőlétig, akkor rögtön egy vallomással kezdeném: soha nem én voltam a tornaórák élvonalában, nem játszottam semmilyen sportegyesületben, nem tanultam küzdősportokat, egyszerűen csak próbáltam túlélni, lefogyni vagy éppen szinten tartani a súlyomat, de leginkább kezelni a stresszt és boldoggá tenni önmagamat a mozgás segítségével. A mozgásban egyre nagyobb örömömet leltem, és az élvezeteken túl arra is rá kellett jönnöm, hogy az egészséghez elengedhetetlen a mozgás.

Noémi sportedző, preventív gerinctréner, dinamikusjóga és Pilates oktató és emellett nagyon kedves, közvetlen lány, úgyhogy bátran kérdezzetek tőle.
A szerdai nap már hetek óta a mozgásé itt az Otthonkán, úgyhogy a közérdekű válaszokat ilyenkor megírjuk és ha van mozgással, edzéssel kapcsolatos kérdésetek írjatok bármikor, én továbbítom és Noémi fog válaszolni.

Várjuk a kérdéseket, addig is nézzétek meg Noémi honlapját és like-oljátok a facebook oldalát!

4 megjegyzés:

  1. Szuper! Gerinctréner is? Nagyon jól hangzik, meg fogom keresni a facebook-on.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Végre én is hazaértem az óráimról, hogy beköszönjek :)
    Örülök, hogy itt lehetek és küldjétek csak bátran a kérdéseiteket Dorkának én pedig majd válaszolok rájuk :)

    VálaszTörlés
  3. Monáj: igen, főleg az, keresd meg mindenképp! :)

    VálaszTörlés