2013. május 21., kedd

9 dolog, ami nélkül sose repülnék tengerentúlra

Ezer éve ígérem ezt a bejegyzést, most sajnos semmi aktualitása sincs és erősen kell törnöm a fejem, hogy ne maradjon ki semmi, de vágjunk bele, repüljünk sokat, ezekkel a dolgokkal:

Jó hely

Aki nem horzsolja a 180 centit, annak nem ez ugrik be elsőnek, de ha sorstársak vagyunk, akkor az átlagos hely egyértelműen túl kicsi, még a tengerentúli járatokon is, úgyhogy ez a legfontosabb szempont, avagy:
Location, location, location.
Sok féle képpen lehet helyhez jutni, mondok párat, amit kipróbáltam.

Legelső, amit tehetünk, hogy nagyon korán jó helyet foglalunk, nem kell rögtön az első osztályra gondolni, bár ott sok probléma megoldódik. Ha szempont, hogy olcsóbban utazzunk kényelmesen, akkor is van pár megoldás.
A legtöbb légitársaságnál vannak kényelmesebb helyek, pár ezer forintért, amit utólag belegondolva nem áll arányban az egész repülés költségével, úgyhogy érdemes oda ülni.
Ha nagyon fix a keret, akkor is lehet trükközni, például a repülőgép alaprajzával.
A http://www.seatguru.com/ oldalon az összes repülőgép típus fennvan, úgyhogy még a becsekkolás előtt kiválaszthatjuk, melyik helyre érdemes rajtolni.

 

A sárga helyeknek valami hibájuk van, ezért lehet, hogy ezek megmaradnak későbbi becsekkolásnál is, amint a hely fölé megyünk az egérrel, kiírja a hibát, például, hogy a kiszolgáló rész zavarhat a csörömpölés miatt. Vagy valahol nem tudod elég hátra dönteni az ülést. Ki kell találni, hogy személy szerint mi a legkevésbé rossz.
Én azt választottam, hogy ülhessek a szélén, nem baj, ha mellettem ott a kiszolgálás. Jobb is, mint egy sima sorban ülni, mert csak egy szomszédja van az embernek, ami ennyi időn keresztül bőven elég. Ráadásul a máshol szűk folyosó miatt, ha kicsit is kilóg az ember lába, tuti, hogy belerúgnak a fel alá járkálók, amire riadni félálomból szörnyű dolog.
Ha összejön egy jó foglalás, akkor minden oké, de van olyan, hogy nem sikerül és minden jó hely foglalt.
Velünk pont ez történt a visszafelé úton, de a végére sokkal kényelmesebben utaztunk, mint odafelé.
Minden ami kellett hozzá, az egy elrepedt (eltört?) nagylábujj. Igen, én voltam olyan ügyes, hogy az utolsó reggel, az ágyból kikelve rosszul léptem és szuper lila lett az ujjam mire elértük a repülési magasságot.
Megkérdeztem, az egyik kedves stewardesst, hogy tudna-e nekem segíteni, van-e olyan hely, ahol felrakhatom a lábamat, azonnal intézkedett, és már ott is ültem feltett és beborogatott lábbal egy szűk, de hatalmas lábterű helyen.
Az átszálláskor annyival ügyesebb voltam, hogy már a földi személyzetnél megkérdeztem, hogy tudna-e segíteni. Szerencsére egy igazi tündér volt a pult mögött, akinek volt már eltörve a lábujja, úgyhogy egy osztállyal feljebb rakott, külön sorba, a barátnőmmel együtt.
Az Amsterdam-Budapest járaton direkt figyeltem, hogy mivel elég üres volt a gép, rengetegen (tökéletes lábujjakkal is) kérdezősködtek, hogy van-e jobb hely szabadon. Úgy tűnik ez bevett szokás.
Ha erre nincsen lehetőség, mert van, hogy dugig van a gép, akkor sincs minden veszve, van pár megoldás:
Érdemes a fel-és leszállást leszámítva, a lehetÅ‘ legtöbb idÅ‘t a folyosón tölteni. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy nem kell ülni, lehet mászkálni és fura idegenekkel trécselni, Amerikába menet, mindig akad valaki, aki el akarja mesélni az egész életét. 
Vagy olyan pici emberrel kell utazni együtt, akivel nagyon közeli a viszony és lenyúlni az ő lábhelyét. (Köszönöm Nórikám!)
Vagy szerelmesen utazni egészen fura pózokban. Láttam egy párt akik nagyon édesen aludtak egymáson, kívülről (irigykedve) szemlélve, nagyon kényelmesnek is tűnt.
Elég merész trükk és balul is elsülhet, de ha egy 3 székes sorban 2-en lefoglaljátok a folyosó és az ablak melletti székeket, lehet, hogy 2-en maradtok 3 helyre. Ha valaki mégis odaül, fel lehet neki ajánlani bármelyik másik széket, középen a legrosszabb ugyanis.

Tegyük fel, hogy van egy -a lehetőségekhez képest- kényelmes székünk. Mi kell még?

Hidratálás

Mindenki másképp reagál a repülésre, a zárt és agyonklímázott térre, én például kiszáradok, mint egy mazsola. 4 liter vizet ittam meg az út alatt, ezért majdnem mind a 13 órát a WC-n töltötten, ott legalább a lábhely is nagy. 
Elég gyakran hoznak inni, és bármikor kérhet az ember, én mégis jobban szeretem, ha legalább egy liter víz van nálam. Ennyit ugye bevinni nem lehet, de egy üres üveget igen, amit meg lehet tölteni felszállás előtt, vagy akár a gépen is.
A bőröm is nagyon kiszáradt, úgyhogy miután felszálltunk, lemostam a sminkemet, és bekentem az arcomat egy hidratáló szérummal. Leszállás előtt úgyis meg akartam igazítani a sminkemet, úgyhogy nem volt sokkal több munka mindent elölről kezdeni.
Akinek a szeme sokszor kiszárad, az műkönnyel is készülhet, nálam volt és nem égett a szemem, pedig nem sokat aludtam.

Zajszűrős fejhallgató
Ott tartottam, hogy nem sokat aludtam, pedig már rég óta nincs ezzel gondom. Harry Potter hangoskönyvvel 5 percen belül aludtam bárhol. 
Amivel nem számoltam, az az, hogy ahhoz, hogy bármennyit is halljak belőle, ahhoz olyan hangosan kell hallgatnom, ami miatt nem tudok elaludni. A repülőgép ugyanis hagos, van akit elaltat a monoton zúgása, de van, hogy csak bosszant, úgyhogy ha belefér, érdemes tompítani a zajokon.

Szemmaszk
Itthon sosem alszom szemmaszkban, ha kivilágosodik, én is felkelek. A repülőn sosem lesz teljesen sötét és egy hosszú úton a biológiai óránk is megbolydul. Bezárva minden sokkal jobban idegesíti az embert, úgyhogy érdemes kizárni a külvilágot.
A dmben, pár száz forintért lehet kapni olyan szemmaszkot, amibe egy hűsítő párna is van. Kértem egy pohár jeget, behűtöttem a párnácskát és a kevés alvás ellenére se voltak puffadtak a szemeim.


Párna

Bár tengerentúlra adnak párnát, én szeretem a sajátomat használni, sima, felfújhatós nyakpárna, semmi extra.
Nem csak a fejem mögött használom, hanem fordítva is, hogy előre-oldalra is tudjam hajtani a fejem, vagy ha lehajtom a kis asztalkát, arra téve nagyon kényelmes.

 
Ha ilyenre van lehetőség, akkor mindenképp ezt válasszuk! ;)

Zokni
Érdemes kényelmes cipőben utazni, amit gyorsan fel-le lehet venni, a biztonsági ellenőrzésnél, de 12+ óráig nincs az a cipő, ami kényelmes. Ezért én azonnal zoknira váltok, jó melegre, mert a repülőn inkább hideg van és fázós lábbal elaludni nem könnyű.

Sál
Apropó hideg, osztanak takarót, de van, hogy nem elég, ezért én mindig egy hatalmas sállal / kendővel a nyakamban repülök. Otthonosabb is, el lehet bújni benne, nem nehéz és takarózni is lehet vele.
Külön nem emeltem ki, de csakis a legkényelmesebb ruhánkban repüljünk. Leggings, hosszú pólóval, kardigánnal, balerina cipővel tökéletes.


Zárt táska
A kézipoggyásztól függetlenül, érdemes egy kis táskát külön tartani, amiben a pénz, útlevél, telefon, ilyesmik vannak. Ez nem zavar, ha az elÅ‘ttünk ülÅ‘ széke, vagy akár a szék zsebében van, és nyugodtabban tudunk aludni, ha a közelünkben vannak a legfontosabbak, mert a fej fölötti poggyásztartóban mindenki pakol és van, hogy a táskánk messze kerül tÅ‘lünk. Lopásról nem nagyon hallottam, de ne velünk kezdjék el. 
Nagyon fontos, hogy zárható legyen a táska, mert ha álmunkban rugdossuk, ne szóródjon ki belőle minden.

Napszemüveg
Nem a repüléshez kell, de utána életet menthet. Az időeltolódás és estünkben a ragyogó kaliforniai napfény ellen elengedhetetlen a napszemüveg, főleg, ha nem sikerült a fentiek ellenére se kialudnunk magunkat.


Ha tehetnétek, indulnátok most azonnal tengerentúlra? 
Mivel tennétek még kényelmesebbé az utat?

13 megjegyzés:

  1. Én indulnék akármikor akárhova nagyjából. :) Bár sosem jártam még a tengerentúlon, de nem tántorítana vissza sztem semmi.

    Tuti valami jó könyvvel/magazinnal készülnék, esetleg sudokuval, illetve jó kis zenékkel megrakott mp3 lejátszóval.
    És természetesen víz, víz, víz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, én is betáraztam könyvvel, de nem tudtam olvasni, túl fáradt voltam :(

      Törlés
  2. Akár 5 percen belül képes lennék elindulni a reptérre, ha azt mondanák, hogy mehetek LA-be :D Én amikor 3 éve mentünk, szó szerint végigaludtam az utat, csak enni keltem fel. A Budapest-Amszterdam úton nem, viszont a nagy gépen 10ből 9et aludtam :D Nekem a 165 centimmel nagyon kényelmes volt igazából mindenféle póz, tesóm barátja viszont szenvedett, mert magas is és nagydarab is. Szerencsére nekem sem fülhallgató, sem szemmaszk nem hiányzott, hétalvó vagyok, bárhol, bármikor elalszok. :D Jövőre úgy néz ki, hogy megint célba vesszük LA-t, remélem megint nem lesz problémám az alvással. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bár nem szokásom, most 2 dolog miatt is tudnálak irigyelni! :)))

      Törlés
  3. Kedves Dorka!Nagyon köszönöm- nagyon hasznos volt én holnap repülök New Yorkba!Már a lábdagadástól elöre félek!!!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj de klassz!!! jó utat! sétálgass sokat, segít! NY még pont elviselhető táv, szuper lesz, majd írj, milyen volt!!

      Törlés
  4. Eddig még nem tartottam a repüléstől, de most már igen. :) Nem gondoltam, hogy ennyire körülményes. Persze az hogy egy hosszú út kényelmetlenségekkel is jár sejtettem, de például azt nem is gondoltam volna, hogy az ember ennyire dehidratálttá válhat. Igyekszem majd észben tartani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is kell, van aki imádja és annyira hozzá van szokva, hogy meg sem érzi, de aki ritkán repül, annak jobb előre félni, mint 12órán át megijedni! :)

      Törlés
  5. Az én problémám pont az, hogy alacsony vagyok, és hiúságból nem vennék fel lapos cipőt. Viszont októberben volt részem egy kb. 24 órás útban, és ultra brutál volt a magassarkú. Most megint ilyen hosszú útra készülök. Bármilyen jó tippet szívesen veszek...A másik problémám pedig a kontaktlencse, ha utazom vagy nyaralok, napi eldobhatósat használok, amit ugye a hosszú úton ki kellene cserélni, de a repülőgép mosdójában ilyen akciókra nem tudok vállalkozni:) Egyrészt nem szívesen nyúlok a szemembe (ha nem muszáj:)) mégiscsak egy wc-n amit rengetegen használnak az út alatt, másrészt akkor a sminket is le kellene mosni, utána újra sminkelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fú, hova mentél ilyen hosszan? ausztrália?
      kontaktlencsében nem vagyok jártas, de így olvasva jobb is! :)

      Törlés
    2. Mi lenne, ha az úton szemüvegben lennél? Sokkal egyszerűbb. :)
      Én is kontaktlencsézek, de ilyet esetben tuti inkább szemüvegben lennék.

      Törlés
  6. Kedves Dorka!
    Nagyon hasznos volt számomra ez a bejegyzésed. Még július elején volt az út, de csak most jutottam el odáig, hogy megköszönjem. Életemben először repültem és mindjárt egyedül kellett a helyzettel megküzdenem, de büszkén jelentem minden simán ment. KÖSZI! KÖSZI! KÖSZI!
    Niki

    VálaszTörlés
  7. áprilisban megyek/tuti jó ötletek ezek! biztos h megfogadom a cikk tanácsait. mikor életemben először utaztam new york-ba igazából annyira élveztem, h a 10 órás repülőútból nagyjábol 8 órán át néztem föntről az óceánt és nem untam meg ;) szóval nem kellenek elterelő trükkök mert imádtam nézelődni bár kétségtelen, h ennyit repülni nagyon húzos!

    VálaszTörlés