2014. október 22., szerda

Mit keresek én a futópadon?

Ezt a mai bejegyzést azoknak írom, akik eddig nagy ívben elkerülték a futópadot, vagy esetleg nem a legoptimálisabban használták eddig.
Sziasztok, régen én is közületek való voltam, főleg azért mert megtévesztett a futópad neve, azt hittem, csak futni lehet rajta. És ahogy észreveszem, mindenki fut is rajta, boldog-boldogtalan, az is, akinek egyáltalán nem kellene.
Futni őrölt nagy divat lett, de van akinek egyszerűen nem való. Például, aki most sportol életében először, vagy mondjuk legalább 10 kilóval legalább nehezebb, mint az az esetében ideális, vagy akit netán szigorúan eltiltott az orvos a térdet terhelő mozgásoktól, amiknek a koronázatlan királya a futás.
Mivel én a fenti kategóriák közül többe is beleillek és amint kicsit próbálok futni, azonnal jelez a térdem, hogy térjek észhez, ki kellett találnom valamit, ha a futópadosok között akartam vagánykodni, márpedig hogyne akartam volna.

Utánaolvastam, nyomogattam a gombokat a futópadon és mára összeállt a tökéletes edzés, amiben egy másodpercet nem futok, mégis ugyanolyan a hatása, csak a térdfájást leszámítva.

4 lépést kell csak követni, hogy Nektek is sikerüljön:

1. lépés
Állíts össze egy lejátszási listát a kedvenc zenéidből, nem is muszáj mindegyiknek gyors számnak lennie, de klassz, ha olyan zenék, amiktől jó kedved lesz és legalább a refrént szívesen átugrálnád. Eleinte a konditerem zenéjére edzettem és sokkal jobban figyeltem az órát, mint amikor a saját zenéimet hallgatom.

2. lépés
Mérd le a lépéstempódat. Azt hiszem, ez lábhossztól függően változhat, de nem biztos, hogy igazam van, csak megfigyeltem, hogy az én langaléta virgácsaimmal még sétálok azon a tempón, amin más fut. Minden esetre keresd meg azt a sebességet, aminél minden zene-ütemre lépsz egyet. 

Nálam a 6 km/h a legtöbb számra érvényesül és jó tempó, kényelmesen, feszes tempóban tudok gyalogolni.

3. lépés
Most jön az igazi izgalom és a rengeteg állítgatás. Keresd meg azt a dőlésszöget (a másik a gomba a futópadon) amivel tudod tartani a fent kitalált tempót másfél percig, úgy, hogy a végére nagyon elfáradsz, de fél perc alatt ki tudod pihenni magad annyira, hogy újra belevágj.
Érdemes a pulzusodat is figyelni, hogy azért elég magas legyen, de a fél perc pihenő alatt vissza tudjon állni a számodra ajánlott tartományba.

Nálam ez 10-12 (fok vagy százalék, nem tudom), de biztos, hogy futógépenként és személyenként változik. Ezért is kell a sok állítgatás eleinte, de az a dolog szépsége is, mert ahogy egyre jobban megy az edzés, egyre magasabbra és magasabbra lehet állítani.

Mutatom a végső célt:


...és persze Jilliant, hogy mindenki megijedjen és azonnal menjen edzeni.

4.lépés
Másfél percig gyalogolok ezen a gyors tempón és fél percet pihenek, a futópad szélére állva. Ennyi az egész.

Sok olyan edzéstervet láttam, ahol vagy annyit kellett állítgatni gyors-lassú, meredek és lankás között, vagy olyan bonyolult volt az időt számolni, hogy nem is az edzésre figyeltem. 
Itt, ha páros számú a perc, akkor elkezdek gyalogolni, ha páratlan perc és :30 másodpercet mutat az óra, akkor félreállok, szusszanok, iszom pár korty vizet.

Van, amikor nagyon fáradtan megyek edzeni és csak 4-es sebességgel kezdek, de a jobb számoknál, pont a szám ritmusa miatt muszáj 6-oson folytatnom. Attól függően milyen jó napom van, állítgatom a dőlésszöget is.

5.lépés 
Levezetés és a bemelegítés. Az első 2 percben csak random-gyalogolok, és ugyanez vonatkozik az utolsó 2 percre is, bár azt néha inkább nevezném botladozásnak egy kiadós edzés után.

Általában 35 percet gyalogolok végig, plusz a bemelegítés és a levezetés, de nem vagyok attól sem szívbajos, ha csak 20 perc esik jól, vagy ha éppen eleső biciklistákat mutatnak az eurosporton és nézni akarom és megszalad az edzés 50-60 percig is.

A lényeg, hogy jól érzem magam közben, az edzésre tudok figyelni, nagyon egyszerű, elképesztően elfáradok tőle és a térdem mégsem fájt még soha.

Ti hogy álltok a futógéppel? A futással? És a térdetekkel? 
Vagy akár az eleső biciklistákról is írhattok, csak írjatok, mert imádom olvasni! <3

3 megjegyzés:

  1. Képzeld, Dorka, én újabban beleszerettem a futásba, pedig eddig még száz métert sem szívesen futottam önmagamtól... De két gyerek mellett ez a fél óra, egy óra kell nekem minden másnap. És eljutottam oda, hogy nem szenvedek, hanem élvezem. Sosem hittem volna :P

    VálaszTörlés
  2. Soha. Futni még busz után sem.. :D Valahogy nem nekem való..sétálni-gyalogolni bármennyit egyhuzamban igen, de futni..nincs az a sportmelltartó amit nekem találtak volna ki..:D és a térdfájás..katasztrófa. Mintha 60 éves lennék úgy fáj időjárásváltozáskor is. Bringázni valahogy szerintem sokkal jobb még szobai verzióban is. Én e mellett voksolok. ;)

    VálaszTörlés
  3. futni? Na azt nem. De gyalogolni, na azt igen! Idén márciusban jöttem rá, hogy valami kőkemény, izzasztó edzésre van szükségem, olyanra, amibe kicsit "belehalok", de kiadom a felesleges energiáimat, és nem mellesleg leadom a felesleges kilóimat is. És itt jött a tuti tipp: walkenergy. Gyaloglópadon gyalogolunk egy órát, kőkemény, változó ellenállással. Most már hetedik hónapja csinálom hetente kétszer, és egyszerűen imádom! Már csak a diétát kellene tartani, és akkor fogynék is rendesen, de az alakformálás már mindenképpen beindult. Párom épp a hétvégén jegyezte meg, hogy a fenekem kezd olyan lenni, amilyennek lennie kell :)

    VálaszTörlés